Szolgáltatások

Kátyúdefektet kapott, esetleg gumiszakadást, durrdefektet, defektet, lassú defektet, ezek olyan sérülések, melyek többségével nem jut el gumiszervizbe.

Mit tehet ebben az esetben? Hívhat egy trélerest, vagy a Horváth Mobilgumis-t.



Mobil gumiabroncs csere a helyszínen

Szervizautóm a legkorszerűbb technológiákat alkalmazza, aminek köszönhetően a gumiszerelés jóformán bárhol megvalósítható. Teljesen önellátó a mobilgumis szervizem, aggregátor segítségével állítom elő a gépek meghajtásához szükséges áramellátást, továbbá kompresszor segítségével a sűrített, nagynyomású levegőt. Így tulajdonképpen akárhol megvalósítható a gumiabroncs szerelés és defektjavítás. A legapróbb kerekektől kezdve, egészen a legnagyobb SUV és terep, illetve három és fél tonnás teher abroncsokig (földmunkagép, bobcat, ect.), bármilyen gumijavítást vagy cserét szakszerűen el tudok végezni.

gumijavítás sokkal összetettebb folyamat tud lenni, mint elsőre gondolnánk. Habár adott esetben saját kezűleg is megoldhatjuk a keletkezett problémát, amikor váratlanul ér minket egy gumiszakadás a semmi közepén, nem mindig vagyunk képesek arra, hogy a helyzet magaslatán álljunk. Ilyenkor tényleg az a legbiztosabb, ha egy olyan tartósabb, megbízhatóbb eredményt hozó nonstop gumiszervizhez fordulunk, mint a Horváth Mobilgumis. Bárhol, bármikor a segítségére tudok sietni.

Képzelje el úgy, mintha egy hivatásos autószerelő műhely sietne a segítségére, a mobilitás és minden más olyan előnyével, amivel a hagyományos gumiszereléssel foglalkozó műhelyek nem rendelkeznek. Képzelje el, hogy egy telefonhívással elintézheti az autó szervizelését ahelyett, hogy pakolna és várakozna, más időpontos ügyfelekkel teli váróban, az otthonától vagy munkahelyétől távol. Előre is egyeztethet velem időpontot, hogy még gördülékenyebben tudja tartani napirendjét. Időközben, ha mégis gyorsan segítségre van szüksége, mert pont éjszaka kapott egy defektet az autópálya közepén, akkor se hezitáljon hívni: mobilgumis cégem már több sikeres mentésen túl van.

A helyszíni defektjavítás és gumicserén kívül az időszakos gumik átszerelését is el tudom végezni. A téligumi és nyárigumi csere jellemzően olyan teendő, amit időszakosan végre kell hajtani, mivel télen 7 C° fok alatt, nyáron pedig már 7 C° fok felett szükség van. A gyors hőmérsékletingadozás, változás befolyásolni tudja az autó teljesítményét, ezért a gumicsere kihagyása akár balesethez is vezethet. Hűvösebb időjárás esetén például téligumi nélkül jelentősen meg tud hosszabbodni az autó féktávolsága, ami rendkívül veszélyes tud lenni, amikor amúgy sem ideálisak az útviszonyok. Amennyiben Ön kényelmesebbnek, egyszerűbbnek látja ennek elintézését, én helyszíntől függetlenül megoldom a téli- vagy nyárigumi cseréjét.

A helyszínen történő defektjavítás nem csak otthonától távol történhet. Ha túl elfoglalt, vagy napirendje miatt nem tud szervizbe menni. Akár otthonról dolgozik, esetlegesen szereti a kényelmes megoldásokat, bátran hívhat engem, minden gumiszervizzel kapcsolatos feladatot el tudok végezni, akár otthona, vagy garázsa, esetleg munkahelye előtt is. Budapesten és Pest megyében egyaránt. Nincs sorban állas, sem órákig tartó várakozás. Gyors helyszínre érkezés, megbízható munkával, ez, amit biztosíthatok. Bármilyen ügyét elintézheti, amíg én elvégzek minden gumiszereléssel kapcsolatos munkálatot.

Teljes körű mobil gumiszerelés szolgáltatásommal a következő problémákra tudok Önnek helyszíni megoldást nyújtani:

  • Defektjavítás (defekttűrő gumiabroncs esetén).
  • Autógumi csere.
  • Téligumi/nyárigumi cseréje és felszerelése.
  • Gumiabroncs tömlőjavítás és/vagy csere.
  • Autógumiszerelés, szelepcsere, centrírozás.
  • Akkumulátorbikázás, akkumulátor cseréje, lemerült akkumulátor miatt leállt autó beindítása.

Keressen bizalommal, akár egyszeri megbízásról van szó, akár hosszabb távú együttműködéshez szeretne partnert!

Hívjon, azonnal megyek 0-24!